A jó rizottó titka a folyamatos kevergetés, odafigyelés és az előkészített hozzávalók. A rizst átmostam a felhasználás előtt, majd lecsöpögtettem. A főzéshez, bevallom, kockából főzött levest használtam. Persze előbb-utóbb eljön a rendes alaplevek ideje is.
Egy wokban olajat forrósítok és kissé megpirítom rajta a felkockázott húsos szalonnát. Ha már engedett egy kis zsírt, akkor rászórok pár csipet római köményt, majd hozzáadom a rusztikusan felkockázott hagymát, kicsit később a fokhagymát. A fokhagyma könnyen megég, ezért már teljes figyelmemmel a wokra koncentrálok. Jöhet a rizs, amit kissé megpirítok, majd felöntöm a borral. Addig kevergetem, amíg a bor elforr - közben közepesre veszem a lángot.
Az edénybe fél pohár (meleg, melegen tartott) alaplevet öntök, és a gyakori keverést addig folytatom, amíg a rizs felszívja azt. Ezt a műveletet ismétlem egy darabig. Hogy meddig is? Vagy amíg tart az alaplé, vagy amíg a rizs megpuhul, vagy amíg eltelik 15-18 perc. Ez a három feltétel ideális esetben egyszerre áll be.
A harmadik felöntés előtt hozzáadom a kis kockákra vágott répát, a negyedik után a hasonló méretűre aprított paprikát. Úgy 10-12 perc főzés után következik a mogyoró. Lehet pörkölt vagy pörköletlen, de ajánlott a sótlan fajta.
Amikor a rizs már megpuhult, megborsozom és vajat adok hozzá, hogy még krémesebb legyen a rizottó. Alaposan elkeverem, majd azonnal tálalom. Friss petrezselyemmel és tabasco szósszal díszítem.
Hozzávalók (négy személyre)
22 dkg húsos (erdélyi) szalonna,
1-2 fej vöröshagyma,
3-4 gerezd fokhagyma,
45 dkg arborio rizs,
1,5 dl fehér száraz bor,
8,5 dl alaplé (erőleves),
1 szál sárgarépa,
1-2 darab hegyes erőspaprika,
1 marék földimogyoró,
extra szűz olívaolaj, 4 dkg vaj,
só, őrölt feketebors, római kömény.
2010. december 9., csütörtök
2010. október 22., péntek
Currys tésztasaláta
Egy korlátlanul variálható étel, ezúttal curry fűszerkeverékkel. Amin szabadon lehet változtatni, az a hús, a zöldségek, az öntet és a tészta.
A hagymát felaprítva forró olajra dobom. Pár perc kevergetés után hozzáadom a felkockázott tarját, majd megszórom 1 teáskanál curryvel. Jöhet a felcsíkozott paprika. Csak addig kevergetem, amíg a curry bevonja a paprikát. Közben megfőzöm a tésztát, majd hozzákeverem a currys alaphoz. A tűzről levéve megszórom a borssal, átkeverem és hagyom kihűlni. Ezután adom hozzá a - lehetőleg nagy lyukon - reszelt sajtot és a majonézt. Jól összekeverem és mehet a hűtőbe.
Én rövid metéltet főztem, de biztos jól mutatna pennével vagy fusillival is. A tarja helyett császárszalonnát, valami ízletes virslit, esetleg csirke- vagy pulykamellet ajánlhatok. Ez utóbbiak apróra vágva (vékony szeleteket felkockácva) percek alatt elkészülnek a forró wokban.
Az egyik paprikát helyettesíthetjük egy fél szál sárgarépával (reszelve), egy kisebb fej lilahagymával (vékonyra szeletelve) vagy kígyóuborkával (felkockázva). Mindhárom variációnál javasolt az öntettel egyidejű hozzáadás (azaz még pár percig se főzzük őket).
Egy elég íztelen sajtot használtam, ezt érdemes talán egy teáskanálnyi parmezánnal feldobni, esetleg vörös cheddarral helyettesíteni. A majonéz számtalan variációban elkészíthető, de egy próbát a cézáröntet is megérne.
Hozzávalók (két személyre)
250 g tészta,
1 fej vöröshagyma,
100 g füstölt-főtt tarja,
2 db kaliforniai paprika,
50 g reszelt sajt,
curry fűszerkeverék, őrölt bors, majonéz.

2010. október 14., csütörtök
Esti saláta
Régen írtam, régen csináltam már kaját. Most sem futja különlegesre, de legalább 30 perc alatt kész van. Következzék egy esti saláta, ami köretként vagy magában is kiváló.
A megpucolt krumplit nagyobb kockákra vágom, felteszem főni egy csipet sóval. Amikor forr, hozzáadom a félkarikákra vágott sárgarépát és kb. negyed órát főzöm kis lángon. A krumpli semmiképpen ne főjjön szét. Az utolsó pár percben friss vagy szárított zellerlevelet adok hozzá. Variáció: snidling vagy petrezselyem zöld.
Amíg készül a krumpli és a répa, a hagymát apróra vágom, a meghámozott almát pedig kis kockákra.
A hagymát egy szűrőbe teszem és a krumpli/répa levével leforrázom. Azokat amúgy is le kell szűrni. Ha kicsit kihűlt, akkor összekeverem az almával és a majonézzel.
Én egy light majonézt használtam, de csakis az íze miatt. Ha mégis kicsit több idő áll a salátakészítésre, akkor a majonézt ki-ki maga is elkészítheti.
Hozzávalók (egy személyre)
20 dkg burgonya,
10 dkg sárgarépa,
1 kis fej lilahagyma,
10 dkg savanykás alma,
10 dkg majonéz,
só, zellerlevél.

2010. augusztus 23., hétfő
Pásztói gulyás
A marhahúst nagyobb, a szalonnát kisebb kockákra vágom. A vöröshagymát és a fokhagymát felaprítom, a paradicsomot meghámozom és félbe/negyedbe/nyolcadra vágom, a sárgarépát felkockázom. A bográcsba előbb egy réteg húst, majd egy réteg zöldséget teszek - ezt addig ismétlem, amíg van a hozzávalókból. Minden réteget egy-egy arányú só-bors keverékkel szórok meg. Végül felöntöm kettő-négy liter vízzel és lassú tűzön két-két és fél óráig főzöm.
Majd hozzáöntöm a vörösbort és további egy órát főzöm.
A zöldbabot három-négy centi hosszúra vágom, a krumplit kisebb kockákra. Ha a zöldbab nem elég zsenge, akkor egy negyed órával a krumpli előtt hozzá kell adni a gulyáshoz, a krumpli meg fél-háromnegyed óra alatt biztos elkészül.
(A csípősre vágyóknak nyers darált erőspaprikát vagy szárított erőspaprikát adok, hogy ki-ki megbolondítsa magának az adagját. Néhány szem csemege- vagy kovászos uborka, valamint jó pár szelet friss fehér kenyér illik a gulyás mellé.)
Hozzávalók (8-10 személyre)
2 kg marha comb/felsál,
20 dkg húsos (füstölt) szalonna,
2 fej vöröshagyma,
8 gerezd fokhagyma,
3 szem paradicsom,
2-4 szál sárgarépa,
70 dkg zsenge zöldbab (vajbab),
80 dkg burgonya,
1/2 liter száraz vörösbor,
só, őrölt feketebors.

2010. augusztus 19., csütörtök
Lecsó
Lassan eltelik az augusztus, és még nincs bejegyzés. Lassan eltelik a nyár, és még nem csináltam lecsót. Ma hiánypótlásra került sor. És bár biztos vagyok benne, hogy minden olvasóm tud lecsót főzni*, de legalább is ismeri a tuti lecsó receptet, mégis megírom ezt a rövid posztot.
Füstölt szalonnát zsírjára pirítok, majd a szalonnát félreteszem. A szalonnazsírban 10 percig párolom kis lángon a csíkokra vágott vöröshagymát, hozzáadom a csíkokra aprított paprikát, majd 10-15 perc múlva a 16 részbe vágott paradicsomot**. Amikor a paradicsom kezd mártássá lényegülni, jöhet a cukkini (ha nem zsenge, akkor a magos részt mindenképpen ki kell dobni). Amíg a cukkini is megpuhul, a szalonnazsír maradékán félbe-/negyedbe vágott kolbászszeleteket pirítok. A lecsót módjával sózom, borsozom és hozzáadom a kolbászt és a szalonnakockákat, zsírjukkal együtt.
Még egyet rottyantok rajta, aztán máris tálalom. Egy kis frissen őrölt borssal vagy pár csepp tabasco szósszal tovább lehet fokozni az élményt. Előételként a friss fehérkenyérrel a főzőedényt tisztára takarítom.
Hozzávalók (egy személyre***)
5 dkg füstölt szalonna,
5 dkg csípős kolbász,
1-2 fej vöröshagyma,
5-6 darab paprika,
2-3 szem paradicsom,
1 kis cukkini,
só, őrölt feketebors.
*bár több lecsó-misztikus is állítja, hogy a lecsót sütöd, nem főzöd.
**legközelebb tényleg meghámozom a paradicsomokat, és akkor egyben is bele lehet tenni.
***igazából ez másfél adag, de a felét félre is kell rakni, majd hidegen, összeérve fogyasztani.

2010. július 28., szerda
Babos egytál
Azért írom három személyre, mert engem a fele nagyon eltelített.
A durvára aprított hagymát és a hasonló méretűre kockázott szalonnát egy kevés olajon megpirítottam, majd a rizst átmelegítettem az hagymás-szalonnás alapon. A maradék arborio rizsemet főztem meg, szerintem illett a babos egytálhoz.
A babkonzervek levét a bögrébe öntöttem és kiegészítettem vízzel (a cél az 1:2 rizs:folyadék arány), ezzel öntöttem fel és forrás után negyed óráig főztem kis lángon a rizst. Ekkor lehet találomra sózni, hozzáadni a babot és a kukoricát. További tíz perc múlva kész is.
Kicsi, mély tálba (kb. mint egy reggeliző tál vagy a kínai leveses tálka) tálalom, frissen őrölt borssal fűszerezem.
Hozzávalók (három személyre)
1 fej vöröshagyma,
7 dkg húsos szalonna,
1/2 bögre rizs,
2 doboz vörösbab konzerv,
1 doboz kukorica konzerv,
Olaj, só, frissen őrölt bors.

2010. július 26., hétfő
Pásztói bográcsos
Egy bevállt bográcsos étel következik a sorozatban. Sok-sok gyakorlás, ellesés és utánaolvasás útján jegecesedett ez a recept. A filozófia-világnézeti kérdéseket kikerülve annyit mondhatok, hogy én így csinálom.
Közepes tűz fölött kiolvasztom a felkockázott szalonna zsírját, amin megpárolom a hagymát. Hozzáadom a kétféle, nagy kockára vágott sertéshúst és a szalonna bőrét. A hús 5-10 perc kevergetés után kifehéredik, ekkor egy nagy adag pirospaprikával szórom meg. Alaposan átforgatom, hogy a paprika kioldódhasson a zsírban és bevonhassa a húskockákat, majd bő vízzel felöntöm. Ne csak hogy ellepje, hanem egy-két ujjnyival elfedje a húsokat.
A következő egy-másfél órában időnként megkeverem a lassú tűz fölött készülő Pásztói bográcsost, vagy csak megrázogatom a bográcsot. Hozzáadom az apróra vágott paradicsomot és paprikát, valamint óvatosan megsózom. Újraforrás után lehet kóstolni, szükség esetén újrasózni.
Újabb fél-háromnegyed óra, óvatos borsozás és két késhegynyi kömény után jöhet a bor.
Amikor a hús már kész van (azaz elég puha, már úgy 2-3 órája főzöm), akkor jöhet a kisebb-nagyobbra kockázott burgonya. Meg egy kis víz, hogy ellepje - feltéve, hogy az elején beleöntött többlet, a zöldségek leve és a bor nem emeli elég magasra a szintet. Érdemes nagyobb tűz fölött forralni, és a krumpli talán 25-40 perc alatt megpuhul.
(A csípősre vágyóknak nyers darált erőspaprikát vagy szárított erőspaprikát adok, hogy ki-ki megbolondítsa magának az adagját. Valamint jó pár szelet friss fehét kenyér is el szokott fogyni a sok szaft mellé.)
Hozzávalók (12 személyre)
2,2 kg sertés lapocka,
1,4 kg sertés comb,
0,9 kg vöröshagyma,
70 dkg füstölt szalonna,4-5 paprika,
4-5 paradicsom,
só, édes-nemes pirospaprika, őrölt feketebors, őrölt kömény,

0,5 liter száraz vörösbor,
3 kg krumpli.
2010. június 4., péntek
Tikka Masala
Úgy is mondhatnánk, hogy lopottposzt. De inkább kezdjük azzal, hogy a Fővám téren (Budapest) van a Vásárcsarnok alagsorában egy keleti delikát. Itt sikerült beszerezni egy kóstolónak való garam masala fűszerkeveréket. Aztán jött a szokásos internetes keresgélés, hogy a megálmodott kajához hogy is érdemes nekifogni. Ha derogálna az előregyártott fűszerkeverék, netán köretnek rizs helyett naan kenyeret szeretnél, akkor ajánlom ezt a bejegyzést.
Mi így csináltuk. A megmosott, letörölgetett csirkemellett nagyobb darabokra (kockákra) vágom. A joghurtba belekeverem a fűszerkeverék felét, majd beleteszem a húst. Éjszakára állni hagyom.
Másnap a húst forró serpenyőben 5-6 perc alatt megpirítom és félreteszem. A felolvasztott vajra rászórom a fűszerkeverék maradékát, kis lángon keverem pár percig, ráöntöm a hámozott paradicsomot, kicsit összetöröm, és 20 percig közepes lángon főzöm. (Továbbra is szaftosan szeretem a dolgokat, ezért az első tíz percben fedő alatt.) A szószba beleteszem a húst, és felöntöm tejszínnel. További 20 percig főzöm kis lángon. Eközben elkészülhet a rizs.
A fűszerkeverékben nincs koriander (ezt a szokás szerint amúgy is a főzés végén adják hozzá az ételhez), de elsőre nem is hiányzott. A tikka masala nem lett túl fűszeres, bár erős és pikáns volt. A hús pedig omlott az egész estét pácolás-sütés-főzés kombó hatásaként. És bár Reni double cream-et ajánl, mi beértük egy 10 százalékos tejszínnel is.
Hozzávalók (két személyre)
40 dkg csirkemell filé,
50 g garam masala fűszerkeverék,
125 g joghurt,
1 ek. vaj,
250 g hámozott paradicsom (konzerv),
150 ml tejszín (főzőtejszín, 10%).

2010. május 28., péntek
Toszkán borsos gulyás
Ismét a Világkonyha című könyvből jön egy nagyon jó kis étel. A könyv hat személyre ajánlja (először ötnek készítettem, és tényleg teliettük magunkat - ugyanis sok volt, de nagyon finom), most két főre főztem, az ajánlott adagokat ügyesen harmadolva. Kicsit féltem, hogy kicsiben is működik-e, de az arányokat nagyon jól szerkesztették meg. Tehát működött.
A felkockázott marhahúst (érdemes nagy kockákat csinálni), a felaprított fokhagymát, a hámozott, negyedelt paradicsomot, a sót, a borsot egy edénybe tesszük, és felöntjük annyi vízzel, ami ellepi. Kis/közepes lángon két óráig főzzük. (A könyv nem írja, hogy fedő alatt, de legalábbis az első egy-másfél órában érdemes, hogy ne kelljen pótolni a vizet - én szaftosabban szeretem.) Majd hozzáadjuk a vörösbort (nálam egy 2008-as villányi portugieser kapta a nemes feladatot - és visszaemlékezve talán az első alkalommal is egy villányi nedű segített a főzésben), és újabb egy óráig közepes lángon pároljuk.
A hús vajpuha lesz és igencsak pikáns. Petrezselyemmel díszített főtt rizzsel tálalom.
Hozzávalók (két személyre)
1/2 kg marha felsál (marha comb),
2 kis gerezd fokhagyma,
20 dkg paradicsom,
1/3 evőkanál (~1 teáskanál) frissen őrölt fekete bors, só,
1,3 dl testes vörösbor.

Egyszerű zöldségleves
A kétféle répát felkarikázva néhány percig olajon pirítom, majd megszórom pirospaprikával. Felöntöm vízzel, sózom, borsozom. Fél óra múlva beleteszem a felnegyedelt hámozott paradicsomot és a felaprított petrezselymet. Újabb fél óra a lassú tűzön, és kész is. (Aki nagyon igényli, valamilyen levestésztát is főzhet bele - pl. cérnametélt, eperlevél, csipetke.)
Hozzávalók (két személyre)
2 szál sárgarépa,
1 szál fehérrépa,
1 szem paradicsom,
1 csokor petrezselyem,
1/2 liter víz,
1 evőkanál napraforgóolaj,
1 teáskanál pirospaprika,
Hozzávalók (két személyre)
2 szál sárgarépa,
1 szál fehérrépa,
1 szem paradicsom,
1 csokor petrezselyem,
1/2 liter víz,
1 evőkanál napraforgóolaj,
1 teáskanál pirospaprika,
Néhány szem egész fekete bors, őrölt fekete bors, só.
Gulyásleves csipetkével
A magyar nyelvű blogtér receptjei között kutattam, és nem igazán találtam. Egyik sem nyerte el tetszésemet, így a következőt sikerült kifőznöm. Persze nem gulyásként, hanem pörköltként kezdek hozzá: készítek egy alapot, majd ezt zöldségelem és öntöm fel vízzel.
Zsíron apróra vágott hagymát párolok, majd az edényt a tűzről levéve pirospaprikát keverek el benne, hozzáadom a megtisztított, felkockázott marhahúst, és néhány percig pirítom. Jöhet a vékony csíkokra szeletelt paradicsom, egy kevés só; és fedő alatt mérsékelt tűzön a saját levében egy óráig párolom. (Érdemes odafigyelni, hogy ne égjen le.)
Két sárgarépát és egy fehéret karikára vágva, egy krumplit felkockázva hozzáöntöm a vízzel együtt az alaphoz, egy kis örölt köménnyel szórom meg, és újraforrástól számítva 30-40 percig főzöm. A végén belecsipkedem a csipetkét és ízlés szerint utánsózom, borsozom. Amint a tészta megfőtt, tálalhatom a levest.
A csipetkét tojásból, sóból és annyi lisztből csinálom, amennyit a tojás felvesz. Nagyon sokáig kell gyúrni, mert nagyon kemény tésztát akarunk kapni. Aztán egy száraz konyharuhára lehet is csipkedni a tésztát. Nem baj, ha kicsit megszárad, így talán kevésbé fog összetapadni a levesbe szóráskor.
Hozzávalók (négy főre)
50 dkg marha lábszár,
1 fej vöröshagyma,
1 szem paradicsom,
2 szál sárgarépa,
1 szál fehérrépa (petrezselyem gyökér),
1 szem krumpli,
1,2 liter víz,
Pirospaprika, őrölt feketebors, őrölt kömény, só, egy evőkanál sertés zsír.
A csipetkéhez 1 tojás, 5-10 dkg liszt, só.

2010. május 11., kedd
Reggeli kalóriabomba
A tojást, a fűszereket és egy teáskanál vizet felverek. Fél evőkanál olajon megpirítom az apró kockára vágott baconszalonnát, ráöntöm a tojást, majd megszórom a felaprított/lereszelt sajttal. Úgy próbálom sütni, hogy ne essen szét (ebben a víz sokat segít), lehetőleg egyben fordítom meg, hogy a másik oldala is megsüljön.
Friss paradicsom vagy kecthup és néhány szelet pirítós jó mellé.
Hozzávalók (két kis adag):
4 tojás,
9 dkg bacon,
5 dkg füstölt sajt,
Só, bors, oregano/majoranna/bazsalikom.

2010. május 7., péntek
Csirkecomb részeg vadász módra
Szóval van egy könyem, amiben elég összetett receptek vannak. The Little Big Cookbook. Magyarul a Kossuth Kiadónál jelent meg Világkonyha címen. Szóval túlnyomórészt 1-es (könnyű) nehézségű ételekkel találkozok bennük (pár 2-es, és néhány 3-as mellett), csak sok olyan hozzávalót sorol fel, ami nem kézenfekvő egy magyar konyhában, vagy akár egy magyar boltban. No meg jön ezzel a tűzálló tálban megsütjük, robotgéppel pépesítjük, és a többi, amire nem vagyok felkészülve. Na majd az álomkonyhában...
Az ételek elnevezéseit sem értem teljesen. Hogy ez mitől lesz vadász? Részeg attól lett, hogy én két adagot főztem, de borból a hat főre való mennyiséget sikerült beleönteni (úszott is rendesen!). Következzen egy egyszerű és finom étel a fenti kötetből.
A 1,5 kg 8-12 részre darabolt csirke helyett én megmosok pár csirke alsócombot. Őrölt fekete borssal és sóval dörzsölöm be. A felkockázott vöröshagymát olajon, nagy edényben megpárolom, majd kiteszem egy tálra. Az edényben maradt olajon a csíkokra vágott füstölt szalonnának kisütöm a zsírját, majd jöhet a csirkecomb. Nagy lángon 10 percig sütöm. (Időnként forgatom, és vigyázok a fröcsögő zsírral.) Hozzáadom a negyedekbe vágott (hámozott) paradicsomot, további öt percig közepes lángon főzöm, majd felöntöm a száraz fehérborral, belekeverem a hagymát, és 30 perc alatt besűrítem az egészet. (Normál adag bor esetén érdemes először fedő alatt párolni a húst.) Főtt rizzsel tálalom, friss petrezselyemmel díszítem.
Hozzávalók (két főre)
6 kisebb csirke alsócomb,
2 evőkanál oliva vagy napraforgó olaj,
Egy kisebb fej vöröshagyma,
3 dkg füstölt szalonna,
Két érett paradicsom,
2,5 dl száraz fehérbor,
Só, bors, petrezselyem.

2010. május 4., kedd
Hagymás Lapocka
Ma egy személyre, magamra, főztem. Krumpli volt otthon, húst és hagymát vettem. Mi lesz ebből?
A piros burgonyát megpucolom, kis kockákra vágom, majd a forró/habzó vajon megfuttatott aprított petrezselyemre dobom. Egy ideig kevergetem, megszórom újhagyma zöldjével és fokhagymasóval. Felöntöm egy kevés vízzel, éppen, hogy ellepje. Ha a krumpli már megpuhult, kifedem és pár percig tovább főzöm. Majd az egészet összetöröm, sózom, borsozom, szerecsendiót reszelek rá. Tálalásig visszafedem és félreteszem.
Egy mondatban: köretként újhagymás krumplipürét készítek tejjel/tej nélkül.
Egy kanál olajon megpárolok egy fej vékonyra szeletelt vöröshagymát. Ha már kezd karamellizálódni, kiszedem a serpenyőből és félreteszem. Az egy szelet - a nagyobb zsíroktól, porcoktól, miegyébtől megtisztított - sertés lapockát apró kockákra vágom. Összekeverem sóval, aprított petrezselyemmel, majorannával és az újhagyma fehér részével. Rádobom a felforrósított serpenyőre (ha szükséges, akkor a hagyma után pótolom az olajat), és gyors kevergetés mellett a húsokat megpirítom. Ha színét vesztette, akkor kisebb láng mellett hozzáadom a maradék újhagyma zöldet, és a vöröshagymát. Ha a zöldhagyma összeesett egy kicsit, nagyon kevés vízzel vagy valamilyen alaplével felöntöm, hagyom párolódni egy negyed órát. Mielőtt kész, frissen őrölt borssal szórom meg.
A tálalás még egyszerűbb: a hagymás krumplit egy nem túl lapos csonka gúlára formázom, a hagymás lapockát ráhalmozom. Kép nincs, de higyjétek el, hogy az a sok zöld baromi jól mutat a krumpliban és a húsban. Extraként érdemes két fél karika naranccsal díszíteni.
Hozzávalók:
25 dkg sertés lapocka,
25 dkg piros burgonya,
1 fej vöröshagyma,
2 szál újhagyma,
1 csokor petrecselyem,
napraforgó olaj, só, fokhagymasó, bors, majoranna.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)