Ismét a Világkonyha című könyvből jön egy nagyon jó kis étel. A könyv hat személyre ajánlja (először ötnek készítettem, és tényleg teliettük magunkat - ugyanis sok volt, de nagyon finom), most két főre főztem, az ajánlott adagokat ügyesen harmadolva. Kicsit féltem, hogy kicsiben is működik-e, de az arányokat nagyon jól szerkesztették meg. Tehát működött.
A felkockázott marhahúst (érdemes nagy kockákat csinálni), a felaprított fokhagymát, a hámozott, negyedelt paradicsomot, a sót, a borsot egy edénybe tesszük, és felöntjük annyi vízzel, ami ellepi. Kis/közepes lángon két óráig főzzük. (A könyv nem írja, hogy fedő alatt, de legalábbis az első egy-másfél órában érdemes, hogy ne kelljen pótolni a vizet - én szaftosabban szeretem.) Majd hozzáadjuk a vörösbort (nálam egy 2008-as villányi portugieser kapta a nemes feladatot - és visszaemlékezve talán az első alkalommal is egy villányi nedű segített a főzésben), és újabb egy óráig közepes lángon pároljuk.
A hús vajpuha lesz és igencsak pikáns. Petrezselyemmel díszített főtt rizzsel tálalom.
Hozzávalók (két személyre)
1/2 kg marha felsál (marha comb),
2 kis gerezd fokhagyma,
20 dkg paradicsom,
1/3 evőkanál (~1 teáskanál) frissen őrölt fekete bors, só,
1,3 dl testes vörösbor.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése