2010. július 28., szerda

Babos egytál

Azért írom három személyre, mert engem a fele nagyon eltelített.
A durvára aprított hagymát és a hasonló méretűre kockázott szalonnát egy kevés olajon megpirítottam, majd a rizst átmelegítettem az hagymás-szalonnás alapon. A maradék arborio rizsemet főztem meg, szerintem illett a babos egytálhoz.
A babkonzervek levét a bögrébe öntöttem és kiegészítettem vízzel (a cél az 1:2 rizs:folyadék arány), ezzel öntöttem fel és forrás után negyed óráig főztem kis lángon a rizst. Ekkor lehet találomra sózni, hozzáadni a babot és a kukoricát. További tíz perc múlva kész is.
Kicsi, mély tálba (kb. mint egy reggeliző tál vagy a kínai leveses tálka) tálalom, frissen őrölt borssal fűszerezem.

Hozzávalók (három személyre)
1 fej vöröshagyma,
7 dkg húsos szalonna,
1/2 bögre rizs,
2 doboz vörösbab konzerv,
1 doboz kukorica konzerv,
Olaj, só, frissen őrölt bors.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése