2010. május 28., péntek

Toszkán borsos gulyás

Ismét a Világkonyha című könyvből jön egy nagyon jó kis étel. A könyv hat személyre ajánlja (először ötnek készítettem, és tényleg teliettük magunkat - ugyanis sok volt, de nagyon finom), most két főre főztem, az ajánlott adagokat ügyesen harmadolva. Kicsit féltem, hogy kicsiben is működik-e, de az arányokat nagyon jól szerkesztették meg. Tehát működött.
A felkockázott marhahúst (érdemes nagy kockákat csinálni), a felaprított fokhagymát, a hámozott, negyedelt paradicsomot, a sót, a borsot egy edénybe tesszük, és felöntjük annyi vízzel, ami ellepi. Kis/közepes lángon két óráig főzzük. (A könyv nem írja, hogy fedő alatt, de legalábbis az első egy-másfél órában érdemes, hogy ne kelljen pótolni a vizet - én szaftosabban szeretem.) Majd hozzáadjuk a vörösbort (nálam egy 2008-as villányi portugieser kapta a nemes feladatot - és visszaemlékezve talán az első alkalommal is egy villányi nedű segített a főzésben), és újabb egy óráig közepes lángon pároljuk.
A hús vajpuha lesz és igencsak pikáns. Petrezselyemmel díszített főtt rizzsel tálalom.

Hozzávalók (két személyre)
1/2 kg marha felsál (marha comb),
2 kis gerezd fokhagyma,
20 dkg paradicsom,
1/3 evőkanál (~1 teáskanál) frissen őrölt fekete bors, só,
1,3 dl testes vörösbor.

Egyszerű zöldségleves

A kétféle répát felkarikázva néhány percig olajon pirítom, majd megszórom pirospaprikával. Felöntöm vízzel, sózom, borsozom. Fél óra múlva beleteszem a felnegyedelt hámozott paradicsomot és a felaprított petrezselymet. Újabb fél óra a lassú tűzön, és kész is. (Aki nagyon igényli, valamilyen levestésztát is főzhet bele - pl. cérnametélt, eperlevél, csipetke.)

Hozzávalók (két személyre)
2 szál sárgarépa,
1 szál fehérrépa,
1 szem paradicsom,
1 csokor petrezselyem,
1/2 liter víz,
1 evőkanál napraforgóolaj,
1 teáskanál pirospaprika,
Néhány szem egész fekete bors, őrölt fekete bors, só.

Gulyásleves csipetkével

A magyar nyelvű blogtér receptjei között kutattam, és nem igazán találtam. Egyik sem nyerte el tetszésemet, így a következőt sikerült kifőznöm. Persze nem gulyásként, hanem pörköltként kezdek hozzá: készítek egy alapot, majd ezt zöldségelem és öntöm fel vízzel.
Zsíron apróra vágott hagymát párolok, majd az edényt a tűzről levéve pirospaprikát keverek el benne, hozzáadom a megtisztított, felkockázott marhahúst, és néhány percig pirítom. Jöhet a vékony csíkokra szeletelt paradicsom, egy kevés só; és fedő alatt mérsékelt tűzön a saját levében egy óráig párolom. (Érdemes odafigyelni, hogy ne égjen le.)
Két sárgarépát és egy fehéret karikára vágva, egy krumplit felkockázva hozzáöntöm a vízzel együtt az alaphoz, egy kis örölt köménnyel szórom meg, és újraforrástól számítva 30-40 percig főzöm. A végén belecsipkedem a csipetkét és ízlés szerint utánsózom, borsozom. Amint a tészta megfőtt, tálalhatom a levest.
A csipetkét tojásból, sóból és annyi lisztből csinálom, amennyit a tojás felvesz. Nagyon sokáig kell gyúrni, mert nagyon kemény tésztát akarunk kapni. Aztán egy száraz konyharuhára lehet is csipkedni a tésztát. Nem baj, ha kicsit megszárad, így talán kevésbé fog összetapadni a levesbe szóráskor.

Hozzávalók (négy főre)
50 dkg marha lábszár,
1 fej vöröshagyma,
1 szem paradicsom,
2 szál sárgarépa,
1 szál fehérrépa (petrezselyem gyökér),
1 szem krumpli,
1,2 liter víz,
Pirospaprika, őrölt feketebors, őrölt kömény, só, egy evőkanál sertés zsír.
A csipetkéhez 1 tojás, 5-10 dkg liszt, só.

2010. május 11., kedd

Reggeli kalóriabomba

A tojást, a fűszereket és egy teáskanál vizet felverek. Fél evőkanál olajon megpirítom az apró kockára vágott baconszalonnát, ráöntöm a tojást, majd megszórom a felaprított/lereszelt sajttal. Úgy próbálom sütni, hogy ne essen szét (ebben a víz sokat segít), lehetőleg egyben fordítom meg, hogy a másik oldala is megsüljön.
Friss paradicsom vagy kecthup és néhány szelet pirítós jó mellé.

Hozzávalók (két kis adag):
4 tojás,
9 dkg bacon,
5 dkg füstölt sajt,
Só, bors, oregano/majoranna/bazsalikom.

2010. május 7., péntek

Csirkecomb részeg vadász módra

Szóval van egy könyem, amiben elég összetett receptek vannak. The Little Big Cookbook. Magyarul a Kossuth Kiadónál jelent meg Világkonyha címen. Szóval túlnyomórészt 1-es (könnyű) nehézségű ételekkel találkozok bennük (pár 2-es, és néhány 3-as mellett), csak sok olyan hozzávalót sorol fel, ami nem kézenfekvő egy magyar konyhában, vagy akár egy magyar boltban. No meg jön ezzel a tűzálló tálban megsütjük, robotgéppel pépesítjük, és a többi, amire nem vagyok felkészülve. Na majd az álomkonyhában...

Az ételek elnevezéseit sem értem teljesen. Hogy ez mitől lesz vadász? Részeg attól lett, hogy én két adagot főztem, de borból a hat főre való mennyiséget sikerült beleönteni (úszott is rendesen!). Következzen egy egyszerű és finom étel a fenti kötetből.

A 1,5 kg 8-12 részre darabolt csirke helyett én megmosok pár csirke alsócombot. Őrölt fekete borssal és sóval dörzsölöm be. A felkockázott vöröshagymát olajon, nagy edényben megpárolom, majd kiteszem egy tálra. Az edényben maradt olajon a csíkokra vágott füstölt szalonnának kisütöm a zsírját, majd jöhet a csirkecomb. Nagy lángon 10 percig sütöm. (Időnként forgatom, és vigyázok a fröcsögő zsírral.) Hozzáadom a negyedekbe vágott (hámozott) paradicsomot, további öt percig közepes lángon főzöm, majd felöntöm a száraz fehérborral, belekeverem a hagymát, és 30 perc alatt besűrítem az egészet. (Normál adag bor esetén érdemes először fedő alatt párolni a húst.) Főtt rizzsel tálalom, friss petrezselyemmel díszítem.

Hozzávalók (két főre)
6 kisebb csirke alsócomb,
2 evőkanál oliva vagy napraforgó olaj,
Egy kisebb fej vöröshagyma,
3 dkg füstölt szalonna,
Két érett paradicsom,
2,5 dl száraz fehérbor,
Só, bors, petrezselyem.

2010. május 4., kedd

Hagymás Lapocka

Ma egy személyre, magamra, főztem. Krumpli volt otthon, húst és hagymát vettem. Mi lesz ebből?

A piros burgonyát megpucolom, kis kockákra vágom, majd a forró/habzó vajon megfuttatott aprított petrezselyemre dobom. Egy ideig kevergetem, megszórom újhagyma zöldjével és fokhagymasóval. Felöntöm egy kevés vízzel, éppen, hogy ellepje. Ha a krumpli már megpuhult, kifedem és pár percig tovább főzöm. Majd az egészet összetöröm, sózom, borsozom, szerecsendiót reszelek rá. Tálalásig visszafedem és félreteszem.
Egy mondatban: köretként újhagymás krumplipürét készítek tejjel/tej nélkül.

Egy kanál olajon megpárolok egy fej vékonyra szeletelt vöröshagymát. Ha már kezd karamellizálódni, kiszedem a serpenyőből és félreteszem. Az egy szelet - a nagyobb zsíroktól, porcoktól, miegyébtől megtisztított - sertés lapockát apró kockákra vágom. Összekeverem sóval, aprított petrezselyemmel, majorannával és az újhagyma fehér részével. Rádobom a felforrósított serpenyőre (ha szükséges, akkor a hagyma után pótolom az olajat), és gyors kevergetés mellett a húsokat megpirítom. Ha színét vesztette, akkor kisebb láng mellett hozzáadom a maradék újhagyma zöldet, és a vöröshagymát. Ha a zöldhagyma összeesett egy kicsit, nagyon kevés vízzel vagy valamilyen alaplével felöntöm, hagyom párolódni egy negyed órát. Mielőtt kész, frissen őrölt borssal szórom meg.

A tálalás még egyszerűbb: a hagymás krumplit egy nem túl lapos csonka gúlára formázom, a hagymás lapockát ráhalmozom. Kép nincs, de higyjétek el, hogy az a sok zöld baromi jól mutat a krumpliban és a húsban. Extraként érdemes két fél karika naranccsal díszíteni.

Hozzávalók:
25 dkg sertés lapocka,
25 dkg piros burgonya,
1 fej vöröshagyma,
2 szál újhagyma,
1 csokor petrecselyem,
napraforgó olaj, só, fokhagymasó, bors, majoranna.